Menü Bezárás

Biztonságos és versenyképes közösségi közlekedés

A nagy járatsűrűségnek, a rendszeres fertőtlenítéseknek és a tömegközlekedést előnyben részesítő intézkedéseknek köszönhetően a város újraindulásakor is biztonságos és gyors utazási lehetőséget kínál a budapesti közösségi közlekedés.  

A járványveszély és a kijárási korlátozások alapvetően megváltoztatták mindennapjainkat, hatásukra szinte sosem látott mértékben, 80-90%-kal visszaesett a közösségi közlekedés utasforgalma. E mellett a járványveszély kedvezőtlenül befolyásolta a közösségi közlekedés használata iránti bizalmat, biztonságérzetet is. A kijárási szabályok enyhítésével, a munkahelyek újranyitásával a közösségi közlekedést használók száma növekedni kezdett, azonban még nem érte el a korábbi értéket.

Fokozott higiéniai protokollal növeljük a járványbiztos közösségi közlekedést

A Fővárosi Önkormányzat és közlekedési cégei a lehető legtöbbet teszik meg azért, hogy a közösségi közlekedés biztonságát növeljék. Ennek érdekében a BKK járatai jelenleg – függetlenül az alacsonyabb utasszámtól – a zsúfoltság elkerülésének érdekében továbbra is magas kapacitással, sűrűn közlekednek. A járművek takarítását és fertőtlenítését a korábbinál sokkal szigorúbb protokoll szerint, és sokkal gyakrabban, napi rendszerességgel végzik, kiemelt figyelemmel a légkondicionáló berendezések fertőtlenítésére és tisztítására. Ezeken felül nemcsak a járművek, hanem az utasokat kiszolgáló egyéb létesítmények, állomások, mozgólépcsők, felvonók, automaták fertőtlenítése, vírusmentesítése is kiemelt gondossággal történik. A járvány kockázatainak elkerülése és a biztonságos utazás az utazóközönség részéről is odafigyelést igényel: a járványügyi szabályok betartásával maszkban, vagy az arcukat sállal, kendővel eltakarva kell közlekedniük.

Növeljük a közösségi közlekedés versenyképességét

A közösségi közlekedést a biztonság, a gyorsaság és a kényelem együtt teszik versenyképessé. A közösségi közlekedés gyorsítása, a villamosok, trolibuszok és autóbuszok előnyben részesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy a közösségi közlekedés vonzóbbá váljon, így ismét egyre többen válasszák azt az autózással szemben. A kötöttpályás eszközök mellett a Fővárosi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít az autóbuszok és trolibuszok haladásának segítésére is. Több mint 100 km meglévő buszsáv biztosítja a közösségi közlekedési járművek minél akadálytalanabb haladását, emellett a Fővárosi Önkormányzat már rövid távon további helyszíneken kezdeményezi a közösségi közlekedés előnyben részesítését:

  • Buszsáv létesül a Hegyalja úton az Erzsébet híd felé az Avar utca és a Döbrentei tér között. A Hegyalja út közúti kapacitása csak kismértékben csökken, mivel a buszsáv kialakításával párhuzamosan átépül a Hegyalja út – Krisztina körút csomópont, valamint a közúti forgalom számára kedvezőbb lámpaprogram kerül bevezetésre.
  • Buszsáv létesül a Baross utcában az Orczy tér és a József körút között.
  • A budai fonódó villamoshálózat eredeti terveinek megfelelően a Bartók Béla úton az ott közlekedő autóbuszok a villamosvágányokon fognak közlekedni a Hamzsabégi út és a Szent Gellért tér között (az érintett villamosmegállók már korábban olyan műszaki paraméterekkel épültek át, amely lehetővé teszi a villamosok és a buszok közös közlekedését – ennek bevezetése azonban végül eddig nem valósult meg).

A tömegközlekedés haladási sebességének biztosítása érdekében korábban több más útvonalon is működtek buszsávok és a tömegközlekedést előnyben részesítő lámpaprogramok, melyek helyreállítását, véglegesítését, illetve új buszsávok kijelölését is vizsgálják a BKK szakemberei.

Miért érdemes a fővárosi közösségi közlekedést választani?

Gyors, elérhető

A várost átszövő metró-, HÉV- és villamoshálózatnak köszönhetően a közúti forgalomtól elkülönítve közlekedő kötöttpályás járművek mindig gyors alternatívát jelentenek a gépjárművekhez képest. A jelenleg ismét növekvő autóforgalom miatt különösen igaz ez a csúcsforgalom idején. A város mintegy 5000 megállóhelye és a több, mint 3000 kilométernyi vonalhálózat biztosítja, hogy Budapesten belül mindenhol elérhető távolságon belül rendelkezésre áll a közösségi közlekedés.

Kényelmes és biztonságos

A folyamatos járműcseréknek köszönhetően a járművek nagy része korszerű, akadálymentes, légkondicionált, a nemzetközi normáknak megfelelő kialakítású. A gyakorlott járművezetőknek és a biztonságos járműveknek köszönhetően a közösségi közlekedés minden más közlekedési formánál biztonságosabb. A fővárosi járműállomány több, mint felében és az állomásokon lévő térfigyelő kamerarendszerek teszik a közösségi közlekedést még biztonságosabbá.

Megfizethető

A közösségi közlekedésben évek óta változatlanok a jegy- és bérletárak, amelynek köszönhetően közösségi közlekedéssel utazni továbbra is megfizethető, versenyképes alternatívát jelent. A városszerte elhelyezett mintegy 360 jegyautomata, valamint a mobiltelefonon is vásárolható termékek segítségével egyszerűen megoldható a jegyhez, bérlethez jutás.

Kiszámítható

A BKK FUTÁR rendszer és mobilalkalmazás segítségével könnyen tervezhető az utazás és valamennyi járműre vonatkozóan követhető, hogy éppen hol jár, mikor érkezik a megállóba, és mennyi idő alatt jut el a végállomásra, vagy egy másik megállóba.

Megosztás